udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 
találatszám: 17 találat lapozás: 1-17

Intézménymutató: Apor Péter Mezőgazdasági Szakközépiskola

1996. június 29.

Kozsokár Gábor szenátorújabb részleteket ismertetett a tanügyminisztériumi brigád Kovászna megyei ellenőrzéséről. A megyei tanfelügyelőségen hagyott jegyzőkönyvben határozott utasítások szerepeltek leváltásokra, büntetésekre. A tanügyiek és Kozsokár Gábor is tiltakozott, a minisztériumhoz fordultak. Ezután már azt mondták, hogy a jegyzőkönyv nem végleges. Kiderült, hogy Rákosi Zoltán tanfelügyelő elsiette a dolgot, ő már több leváltásról és szankcióról intézkedett /Fekete Miklós (Kézdivásárhelyi Pedagógiai Líceum), Budai István aligazgató (Kézidvásárhelyi Mezőgazdasági Líceum), Korodi Hajnal főtanfelügyelő-helyettes, akit azzal vádoltak, hogy jogtalanul vette fel fizetését/. A szankciókra nem kerül sor. Az ellenőrző brigád kifogásolta, hogy a vegyes iskolákban kevés a román aligazgató, szerintük az igazgatók felének románnak kellene lenni. A tanügyiek összetétele valójában megfelel Kovászna megye összetételének: 76 % magyar, 24 % román. /Zsehránszky István: "Fő szempont: a nemzeti!" Beszélgetés a megkülönböztetésről. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 29-30./

1998. július 27.

Kovászna megyében három középiskolában az érettségizők fele megbukott, román nyelvből kaptak a legtöbben elégtelent. A bukási listát a kézdivásárhelyi Apor Péter és Gábor Áron Iskola vezeti, majd a Textilipari Iskola /Sepsiszentgyörgy/ követi. A Mikes Kelemen Líceumban 8, a Székely Mikó Líceumban 13 tanulónak nem sikerült az érettségi, mindegyiknek román nyelvből. /Székely Hírmondó (Kézdivásárhely, független hetilap), júl. 18-24., III. évf. 27. sz./ A Székely Hírmondó főszerkesztője Kovács Mária. A lapot a Media Design & Print Kft. adja ki.

1998. szeptember 11.

Németh Csaba, Kovászna megye új szenátora mutatkozott be. Kozsokár Gábor szenátort alkotmánybírónak választották, helyébe választották meg Németh Csabát /sz. Marosvécs, 1951/. 1990 óta Kézdivásárhelyen az Apor Péter Mezőgazdasági Szakközépiskolában tanított, emellett írt több romániai magyar lapban. Németh Csaba hangsúlyozta, hogy az önálló magyar egyetem híve, nem tartja megoldásnak a multikulturális egyetemet. /Béres Katalin: Kovászna megye új szenátora. = Brassói Lapok (Brassó), szept. 11./

2001. március 9.

Márc. 1-15. között rendhagyó rendezvénysorozat színhelye Kézdivásárhelyen a Molnár Józsiás Általános Iskola. Molnár Józsiás (1841. jan. 2.-1903. márc. 15.) születésének 160., az iskola alapításának 20. évfordulóját ünnepelik ez időszakban. Tisztelegnek a névadó személyiség emléke előtt, ugyanakkor ismertetik az elmúlt 20 év megvalósításait, tájékoztatott Madarász László igazgató. A rendezvények között szerepelt az Apor Péter Iskolaközponttal közösen szervezett Udvarterek 2 elnevezésű turisztikai találkozó, melyen Kovászna és Hargita megyei diákok, tanárok vettek részt. Történelmi témájú szimpózium is lesz, emellett kultúrműsor, vetélkedő, majd koszorúzás a Molnár Józsiás emlékműnél. Az iskola kiadja a Jubileumi Évkönyvet. /Koszti: Rendhagyó rendezvénysorozat. Iskolanapok a Molnár Józsiásban. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), márc. 9./

2002. április 18.

Háromszéki iskolaigazgatók állásfoglalásban tiltakoztak amiatt, hogy az állami alárendeltségű intézmények magyar ajkú vezetőit menesztik, újabb példa erre a megyei főtanfelügyelő leváltása körüli elvtelen politikai közjáték az SZDP és az RMDSZ közti egyezmény ,,ernyője" alatt. Kovászna megye középiskoláinak igazgatói és a pedagógustársadalom túlnyomó többsége nagyon jónak minősítette a tanfelügyelőség elmúlt négyévi munkáját, tehát nem állhat szakmai érv Keresztély Irma főtanfelügyelő leváltása mellett. A cél a magyar nyelvű oktatás akadályoztatása. Az állásfoglalásban kiálltak Keresztély Irma főtanfelügyelő mandátumának megújítása mellett. Pál Ferenc igazgató, Mikes Kelemen Elméleti Líceum, Bokor Tibor igazgató, Nagy Mózes Elméleti Líceum, Dimény János igazgató, Baróti Szabó Dávid Iskolaközpont, Biró Béla igazgató, Székely Mikó Kollégium, Kiss Imre igazgató, Kós Károly Iskolaközpont, Gazdag Ildikó igazgató, Kereskedelmi és Közigazgatási Iskolaközpont, Kerezsi János igazgató, Művészeti Líceum, Gábor Rezső igazgató, Gábor Áron Oktatási Központ, Bajcsi Ildikó igazgató, Bod Péter Tanítóképző, Dezső Vencel igazgató, Apor Péter Mezőgazdasági Iskolaközpont, Delne Ferenc igazgató, Mezőgazdasági Iskolacsoport, Becsek Ede igazgató, Kőrösi Csoma Sándor Iskolacsoport, Ravasz Erzsébet igazgató, Puskás Tivadar Iskolaközpont. /Háromszéki iskolaigazgatók állásfoglalása. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 18./

2002. június 7.

Kézdivásárhelyi iskolák hírei szerepeltek a hetilapban. Jún. 6-án az Apor Péter Szakközépiskolába látogatott az ohioi Northern University egyetem tanára, dr. Ludányi András, kapcsolatteremtési szándékkal jött a mezőgazdasági szakközépiskolába. Az intézmény távoktatási központként is működni fog, ugyanis a bukaresti Mezőgazdasági és Állatorvosi Egyetem a következő tanévtől két szakot indít: közgazdasági menedzsment (6 év) és élelmiszer-ipari, minőség ellenőr-képzést (3 év, kollégium). - A Honismereti Szövetség, a Magyar Nemzeti Múzeum és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma A tudás forrásai címmel rendezett vetélkedő régió-szakaszán, Kolozsváron a Bod Péter Tanítóképző háromtagú csapata I. díjat szerzett. /(orbán-dimény): Kézdivásárhelyi iskolák hírei. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), jún. 7./

2002. október 3.

Kézdivásárhely öt líceumában összesen 366 végeztek. A Gábor Áron Oktatási Központ 122 diákot indított útnak, 90 százalékuk sikeresen érettségizett. Az Apor Péter Szakközépiskola 60 líceumi végzőse közül 35-en tanulnak tovább. A Bod Péter Tanítóképzőn 70 diák végzett, közülük 35-en folytatják tanulmányaikat, az egyazon épületben működő Református Kollégiumban 15 diákból 11-en. A Nagy Mózes Líceumban 99-en végeztek, közülük 85-en tanulnak tovább. /(D.): Kézdiszékiek az egyetemeken. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), okt. 3./

2004. szeptember 16.

Markó Béla, az RMDSZ elnöke szept. 15-én hivatalos látogatást tett Kézdivásárhelyen, szülővárosában. Megjelent a Nagy Mózes Elméleti Líceum tanévnyitóján. Ünnepi beszédében a líceum diákjait az itthon maradásra szólította fel. Az eseményen jelen volt Tamás Sándor képviselő, Török Sándor Kézdivásárhely polgármestere, Ferencz Attila alpolgármester, Baka Tamás a megyei tanács alelnöke, valamint Bokor Tibor, a líceum igazgatója. Államfőjelöltként személyesen, és az RMDSZ számára is prioritás a Székelyföld fellendítése, jelentette ki az RMDSZ elnöke. Az RMDSZ fontosnak tartja az autonómiát, de mindezt a többség és a kisebbség közötti együttműködés révén látja megvalósíthatónak. /(Gáll Zoltán / Csernik Attila): A szövetségi elnök hazalátogatott. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 16./    Kézdivásárhely öt középiskolájának 112 osztályában 2895 diák kezdte meg az új tanévet. A Nagy Mózes Elméleti Líceum harminchét osztálya 950, a Gábor Áron Műszaki Oktatási Központ negyvenhárom osztálya 1073, az Apor Péter Iskolaközpont tizenkét osztálya 330, a Református Kollégium nyolc osztálya 212, a Bod Péter Tanítóképző tizenkét osztálya pedig 330 tanulóval indult.   . /Iochom István: Markó Béla a Nagy Mózes Líceumban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 16./

2005. március 15.

Kézdimartonfalva iskolásai a református templomkertben lévő ’48/’49-es kopjafánál koszorúztak, Kézdialmáson az általános iskolában tartott ünnepi műsor keretében idézték fel a történelmi pillanatokat. A kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző és az Apor Péter Iskolaközpont tanulói a Nyergestetőn felállított emlékműnél helyezték el koszorúikat. A debreceni Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző főiskola diákjai kopjafát állítottak Nyergestetőn, majd a bélafalvi Tuzson János Hagyományőrző Társaság a szegedi hagyományőrzőkkel közösen koszorúzott. Március indusán Székelytamásfalván felavatják a turulmadaras emlékművet, Cófalván a községi RMDSZ kopjafát állít a szabadságharcban elesettek emlékére. /(Flóra Gábor): Turulmadár Székelytamásfalván. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 15./

2005. szeptember 7.

A mezőhegyesi Ménes­birtok Rt. a közelmúltban egy 1500-as Mercedes-Benz márkájú traktort és egy négyes váltóekét ajándékozott a kézdivásárhelyi Apor Péter Iskolaközpontnak. A traktort az iskola egyik mérnöktanára, Tuzson Árpád hozta haza Mezőhegyesről, Kéz­divásárhely egyik magyarországi testvérvárosából. Dezső Vencel tanár, iskolaigazgató elmondta: az iskola tanulóinak nyári munkájával a ménes­birtok vezetősége annyira meg volt elégedve, hogy már az előző tan­évben megígérték, egy használt traktort adományoznak az iskolának, de időközben gondok merültek fel, a tanintézménynek nem volt anyagi lehetősége kifizetni a traktor áfáját, ezért idén a mező­hegyesiek a vámmal együtt annak kifizetését is magukra vállalták és százhúsz liter üzemanyaggal a tartályában indították útra. Az új tanévet több mint ezer tanuló kezdi szeptember 12-én. /Iochom István: Traktort kapott az Apor Péter Iskolaközpont. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 7./

2005. november 14.

November 12-én Kézdivásárhelyen az Apor Péter Iskolaközpont szervezésében tudományos ülésszakkal emlékeztek a felső-háromszéki mezőgazdasági oktatás 75. évfordulójára. Előadást tartottak debreceni, mezőhegyesi, kolozsvári és háromszéki mezőgazdasági szakemberek, egyetemi tanárok. Kezdetben a tanfolyamokat a felső-háromszéki falvak kultúrotthonaiban szervezték. 1934-ben kaptak állandó székhelyet Kézdivásárhelyen, a kantai római katolikus templom melletti épületben, ahol a következő tanévtől már Téli Mezőgazdasági Iskola néven működtek. Az Apor Péter Iskolaközpontban jelenleg 1158 diák tanul. Dr. Jávor András az iskola könyvtárának kétszázezer forintos könyvadományt, a mezőgazdasági oktatásban részesülő legjobb tanulónak pedig harmincezer forintot ajánlott fel. Dezső Vencel igazgató bemutatta a tanintézmény ünnepi alkalomra szerkesztett monográfiáját. Az Apor Péter Iskolaközpont udvarán az évforduló emlékére három méter magas kopjafát avattak. /Iochom István: A mezőgazdasági oktatást ünnepelték. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 14./

2006. január 30.

A felső-háromszéki mezőgazdasági oktatás hetvenöt éves múltra tekint vissza. Erről a múlt év őszén emlékeztek meg. Az Apor Péter Szakközépiskolában /Kézdivá­sárhely/ jelenleg 1158 diák tanul hetven tanár irányításával. Nehezen indulnak be a mezőgazdasági osztályok, ezekbe kevés tanuló jelentkezik, holott sok lehetőség adódna külföldi tanulmányútra. Dezső Vencel iskolaigazgató elmondása szerint a jövőben növelni szeretnék a mezőgazdasági osztályok részarányát, hiszen ha Románia EU-taggá válik, akkor is szükség lesz ilyen képzettségű szakemberekre. Alapfokú követelmény az angol vagy a német nyelv ismerete és a mezőgazdasági végzettséget bizonyító oklevél, ezért az Apor Péter Szakközépiskolában nagy hangsúlyt fektetnek nyelvek elsajátítására is. Az iskola a múlt évben testvériskolai kapcsolatot létesített a nagykanizsai Thury György Közélelmezési és Kereskedelmi Szakközépiskolával, s minden nyáron nyolc-tíz kézdivá­sárhelyi diák egy hónapos gyakorlaton vehet részt Balaton-parti vendéglőkben. /(Iochom): Diákokat keresnek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 30./

2006. szeptember 16.

Kézdivásárhely öt középiskolájában és három általános iskolájában 4853-an kezdték meg az új tanévet. Az iskolai év mindenhol ünnepi szentmisével, valamint istentisztelettel kezdődött. Idén a Petőfi Sándor és a Turóczi Mózes iskolákban is megszűnik a két váltás, ezentúl Kézdivásárhelyen csak délelőtt tanítanak. Az elmúlt tizenhat év alatt látványosan csökkent a tanulók száma, míg 1989-ben például a Petőfi-iskolában 1200-an tanultak, ma 550-en; a Turóczi-iskolába 1987-ben 1079-en iratkoztak, most 396-an. A középiskolák közül a legnagyobb létszámmal, 1200 tanulóval az Apor Péter Iskolaközpont indult, őt követi a Nagy Mózes Elméleti Líceum 1007 diákkal. A Bod Péter Tanítóképző létszáma 307, míg a Református Kollégiumban 174 tanuló kezdte meg az új tanévet. A tizenhat éve épülő új iskola még nem készült el. /Iochom István: Délelőtt tanul mindenki (Iskolakezdés Kézdivásárhelyen). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 16./

2006. október 21.

Balladákkal lépett fel október 20-án az ország tizenkilenc magyar középiskolájának negyvenkilenc diákja Sepsiszentgyörgyön, az országos versenyen. Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége által tizenegyedik alkalommal megszervezett vetélkedőn Háromszékről a legnépesebb csapat a Baróti Szabó Dávid Gimnáziumból érkezett, de volt résztvevő a kézdivásárhelyi Gábor Áron és Apor Péter Szakközépiskolából, valamint a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumból, a Kós Károly Szakközépiskolából és a Református Kollégiumból is. /Fekete Réka: Balladás diákok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 21./

lapozás: 1-17

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék